Én bennem sem aludt hajnalodó korom
Rózsás szép tavaszán a meleg érzelem;
Ábránd képzeleteknek
Szárnyán én is emelkedém.
A művészet örök trónja előtt, hol az
Ihlett lelkesedés zöld koszorúja leng,
Esztendőkig epedtem,
Esztendőkig imádkozám.
Ott leltem fakadó érzetim édenét,
Fájdalmim s örömim istenüléseit,
S megzengett az ezüst lant
Könnyű húrja kezem között.
S a mit lelkesedés, a mit az érzelem
Hő honhangzatokon dallanom engedett,
Néked nyújtom öledbe,
Tenéked, szeretett Haza!
