(2 költő 1 avatás 1 kibic)
Tompa vidáman érkezett:
Lánci, tánci…
Mit bánom én, hogy ec pec,
vagy ki mehetsz a dolgom.
Garay morcosan mondta:
Koktól Szexárdig 306 a távolság,
mint üveggolyó. Ez neked tánci?
Tompa halkan kezdte:
Hogy is mondjam, ismered a vágyam,
hamis paradicsom, amire vártam.
Ismersz engem,
ismered magad.
Garay közbevágott:
Hej obsitos sok már rajtad a seb.
Itt két torony,
ott harminckettő,
összezavar az út
tévesztő.
Tudod, most mondani ilyenkor bármit is nehéz. – szólt ekkor Tompa.
Nehéz, mert azt mondod, vidám a páva –
felelte Garay
Én dolgom, én költőm, én igen nagy gondom, – gondolta közben Háry – én dolgom, lehet olykor vétkem.
Hamis ez a paradicsom? – gondolkodott Garay – Ha mi, ha para, ha dics.
Ne is folytasd Jancsi. – jelezte Tompa – a dics miénk, a para másé, egykor tiéd, olykor apádé.
A két költő ekkor arra gondolt,
milyen hosszú lesz az út haza.
Arra is gondoltak,
megérte-e az út, hogy lássák egymást.
Meg azon is gondolkodtak,
akarták-e látni egymást.
És ekkor a lánc,
ez csak egy tánc,
félbe
félve
de mindenképpen szakította álmuk.
Ő dolguk, ő dolguk, ő igen nagy dolguk,
ez a híd elválaszt
nem éppen összeköt,
de a lánc örök.
A lánc, örök.
