Egy találkozás variációi

I.
Szétterül a nap dús lombkoszorúja  a Duna ezüstkék, hűs felszínén.
Csillogásában fénytörés tűnik fel, majd el, így játszik
a víz sejtelmesen áttetsző tükrén.

II.
Meg-megremeg egy új remény  gondolatától a hullámtömeg,
és azon túl egy egész város, ország. Mert összeköttetésünk alapköve kiszakíthatatlanul vert gyökeret
ott, ahol egykor a folyó minket kegyetlenül választott szét.
Jó, hogy végül mégsem kell könnyű búcsút venni egymástól.

III.
Nehéz lett volna elköszönni,
a szavak súlya mélybe húzta volna céltalan lebegő, üres semmiségünk. Most mégis itt vagyunk, szemtől szembe látjuk magunk és a másikat,  a távolság mindent áthidaló
ereje örök kapocs lesz köztünk ezután.

IV.
Egy kemény, határozott kézfogásban  benne van a rendíthetetlen erő       
egy reményteli, várva várt találkozás

elsődleges, ugyanakkor végső benyomása.  Nincs, mi többet éket verjen közénk,
ha ugyanabban az ívben
találkozunk            össze.

V.
Alattam a mély föld, felettem a kék ég. Ahol összeérnek, az most ott van,
ahol a két part között mi ketten pont középen állunk.
Jó volt újra látni
téged
hívj
fel
ha
át-
ér-
tél
a
hídon
és hazataláltál.
Alattam a mély föld, felettem a kék ég.

Éltető Erzsébet Marosvásárhelyen született 1988-ban. A Pannon Egyetem magyar MA szakán diplomázott. Várpalotán él, a Krúdy Gyula Városi Könyvtár kulturális szervezője, valamint a helyi kreatív írókör vezetője. 2012 óta tagja az OdaLÖKött KÖLtészet – Slam Poetry Veszprém csapatának. Verseket és novellákat ír, első kötete Szív/rag/tapasz címmel jelent meg a Vár Ucca Műhely könyvek gondozásában. További publikációs tevékenységét néhány kritika, recenzió, novella, esszé és vers jelenti (itt: Séd, Tempevölgy, Vár Ucca Műhely, Parnasszus, Babér és tölgy, Őrtüzek).