Mikor boritta-mámoros éjjelen a Fröccskocsmából kijöttem, mert a lányok rájöttek, hogy nem éri meg ingyen táncolni az asztalon, pláne, ha nem is hívják meg érte őket egy körre, a fröccs-fitnesstől kissé csálé járásomat a Lánchíd felé vettem. Valahogy mindig arra megyek a Deákról, ha már kitöltötte elégszer azt a funkcióját, amiért egyszer az ifjak vigasságának szent kertjévé avanzsálták a Deákot.
A Lánchíd mellett a rakparton, a korlátnak támaszkodva két különös fickó álldogált. Miért voltak annyira különösek? Furcsa, idejétmúlt ruhákba voltak öltözve. Eléggé idejétmúlt ruhákba. Szóval egyből tudtam: kelet-európaiak… Ahogy közelebb értem hozzájuk, valahogy ismerős volt az arcuk. Megvan, ez a Mucsi meg a Scherer! Pff, rajtuk maradt a jelmez.
Közelebb léptem, hogy halljam, miről beszélgetnek. Hát, nem az árfolyamokról, az biztos.
– Te Mihály, szerinted valaha kész lesz ez?
– Nem tudom. A látványtervek jól néztek ki, remélem lesz belőle valami. Már egy kő megvan, az is valami.
– Mert jó lenne átmenni a túloldalra, nagyon kell pisilnem!
– János! Miért nem intézed el itt?
– Mert itt annyi mindenki láthat.
– Mert a túloldalon nem?
– Hát… Egyhamar nem jutok át, mi?
– Hát nem. Amúgy képzeld, a múltkor eléggé furcsa álmom volt. Pontosabban álmok sorozata. Megálmodtam azt is, hogy ez a híd elkészült.
– És szép volt?
– Szép, szép. Amíg le nem bombázták.
– Lebombázták?
– Igen.
– Hogyan?
– Hát jöttek a repülők, és bumm!
– Aha, értem. Mik azok a repülők?
– Fogalmam sincs.
– És mit láttál még?
– Láttam, ahogy itt a Dunán úszik egy dinnyehéj, miközben anyám mosta otthon a szennyest. A rakodópart alsó kövén ült egy fickó. Valami csavargó lehetett.
– Csavargó?
– Igen, szakadt volt a ruhája, kéregetett, meg költött.
– Mit költött? Verset?
– Nem, pénzt!
– Aha!
– Meg aztán verset is. Valamit a Dunáról meg a múltról, meg a kapálásról meg ölelésről… valami tatár volt a fickó. Vagy román? Áh, a fene se tudja már!
– Te, ez jó vers lehetett.
– Ugyan már! A vonat elé vetném, aki ilyet ír!
– De miért?
– Hogy-hogy miért? Mi még romantikusok vagyunk, mi még nem értjük ezt. Na de folytatom, a csavargónak később ott lesz szobra arrébb, a parton, a Parlament mellett.
– Parlament? Az meg mi?
– Ott fog ezentúl ülésezni az országgyűlés, oda mennek a képviselők.
– Ja, értem!
– De az is lehet, hogy cirkusz volt, már homályos az egész. Volt ott hőbörgés, sípolás, meg krumplidobálás… minden, ami politikushoz illik.
– Fú, te, nagyon komoly álmaid vannak.
– Tudom, Janikám, tudom. Még jó, hogy csak álom! Még hogy bohócok kormányozzák az országot! Mikor jön már?
– Ki?
– Hát hogy-hogy ki? Godot, te mamlasz!
– Godot?
– Igen, rá várunk.
– Ja, az más. Te figyelj, ki az a Godot?
– Nem tudom, őt is álmomban láttam.
– És hogy néz ki?
– Fogalmam sincs.
– És mikor érkezik?
– Honnan tudjam! Mi vagyok én, hangosbemondó a MÁV-nál? S80-AS ÉRKEZIK HATVAN FELŐL A NEGYEDIK VÁGÁNYRA.
– Nem, nem, dehogy. Hogy micsoda vagy, és mi érkezik?
– Mindegy…
– Te figyelj, amíg várunk rá, nem leszünk öngyilkosok, és vetjük bele magunkat a Dunába?
– Viccelsz? Én tudok úszni! Semmi értelme!
– Ja, tényleg! Akkor megyünk?
– Megyünk.
– És, miről álmodtál még?
– Hát, például kettőnkről.
– Kettőnkről?
– Igen. Összefutottunk Szekszárdon és Hernádkakon.
– És… és azon belül hol voltunk? Mit csináltunk?
– Hogy-hogy mit? Beültünk a kiskocsmákba, rendes költőkhöz illően, és fontos dolgokról társalogtunk.
– Fontos dolgokról?
– Igen, fehér liliomokról, meg Hárykról, Háry Potterekről, vagy Jánosokról, meg talán zenékről… áh, a fene se emlékszik!
– Tyűha, Misikém, hát ez nagyon bizarr!
– Várjál! Mondok még. Legutoljára egy csávóról álmodtam, aki azt képzelte, hogy Tompa Mihályt és Garay Jánost látja Mucsi és Scherer képében, pedig csak ginát tettek a piájába.
– Hát ez oltári! Ez a legjobb! Háhá! De ki az a Mucsi?
– Nem tudom, valami tót…
…
Hát igen, lehet benne valami. Mert ilyen témáról hogyan másképp lehetne írni?
207 Megtekintés 7 Perc