Janka éppen az angyalnak írt levelet, amikor Gáspár hátulról nekidobott egy kisautót. Pont az éles felével landolt a gerince mellett. Odakapott, és az édesanyját hívta, aki azonnal ott termett és lisztes kezét lazán összekulcsolva kérdezte, hogy mi a baj. Gáspár a földön ült szétterpesztett lábbal – előtte rengeteg kisautó különböző színekben –, onnan ordította sírva, hogy Janka nem akar vele játszani, hogy sohasem akar vele játszani. Janka sem hagyta magát, beárulta Gáspárt, könnyes szemekkel szándékosan bénán nyúlt a hátához, és mutatta, hogy biztos vérzik, ráadásul pont az angyalnak írt levelet, és most már azt is bele fogja írni, hogy Gáspár rossz volt, és reméli, hogy nem fog ajándékot kapni. Az öt éves Gáspár sírni kezdett, közben eltolta magától a kisautókat, és azt ordította, hogy többet ő már nem is akar játszani, de főleg nem Jankával, és amúgy is, utálja ezt a szobát. Az édesanyjuk kétségbeesetten állt az ajtóban, és hirtelen nem tudta, hogyan oldja meg a helyzetet. Legszívesebben különválasztotta volna őket, de úgysem bírnák sokáig, mert előbb-utóbb átszökdösnének egymáshoz, és az egész egyfajta bújófogóvá nőné ki magát a lakásban. Ezt Klára szerette volna elkerülni, még nem fejezte be a tészta gyúrását – éppen kenyeret sütött -, a vacsorához meg még hozzá sem kezdett, és akkor mit eszik Tibor, amikor hazajön a munkából. Mivel nem jutott eszébe más, megkérte Gáspárt, hogy kérjen bocsánatot a nővérétől, mert akkor az angyal megkegyelmez, és hoz neki is ajándékot. Jankát pedig arra kérte, hogyha végzett a levéllel, üljön oda játszani az öccséhez. Olyan jól sikerült a mondandója, hogy a gyerekek elhallgattak, ő pedig mehetett vissza a konyhába főzni. Érezni lehetett a sülő kenyér és a vajas kiflicskék illatát. Janka befejezte a levelet, aláírta és kitette az ablakba, hogy éjszaka elvihesse az angyal, és odaült játszani Gáspárral szemben. Gurították egymásnak a kisautókat, aztán ütköztették őket. Egyszer csak Gáspár ordítani kezdett a szobaajtóra meredve, és addig nem hagyta abba, amíg Klára magához nem ölelte. Nem először történt ilyen. Gáspár éjszaka is sokszor felsírt, napközben nem lehetett egyedül hagyni a kisszobában, mert azonnal üvöltött. Janka sem érezte jól magát abban a szobában, csak akkor, ha ott volt a testvére is. Janka valamelyik nap egyedül maradt az apjával délután, aki szombat lévén, az egész heti munka után, horkolva aludt a nappaliban a kanapén. Ilyenkor nagyon nehezen lehetett csak felébreszteni. Janka a kisszobában ült az ágya szélén és A két Lottit olvasta, amikor egy sűrű fekete férfialakot látott átmenni az ajtófélfán a nappali irányába. Nem mozdult, nem is tudott volna. A falat bámulta, ahol az árnyék eltűnt. Úgy érezte, mintha a szíve megfagyott volna, mintha az egész teste belemerevedett volna a látványba, ami azután soha nem hagyta nyugodni. Ha a halálra gondolt, mindig egy ilyen arctalan koromfekete férfialakot képzelt maga elé. Csak az járt a fejében, hogy át kell jutnia az apjához, de mi van, ha éppen akkor lép át a küszöbön, amikor a fekete ember is éppen arra jár. Sokáig várt az ágya szélén ülve az ajtónyílást bámulva. Rázta a hideg, remegett, és amikor úgy döntött nem vár tovább és feláll, abban a pillanatban újra megjelent az alak, és látta, ahogy megint átmegy a falon ajtófélfától-ajtófélfáig. Bízva abban, hogy azonnal nem fordul vissza, átszaladt az apjához, és megpróbálta felébreszteni. Suttogva szólongatta és rázta a vállát. Folyton azt ismételgette, hogy apa, van itt valaki, de az apja nem ébredt fel. A vállát szorongatva várta meg, amíg Klára és Gáspár hazaérnek. Klára látta a rémült gyereket, ahogy ott ül az apja mellett és elfehéredett ujjal kapaszkodik a vállába, aki csak akkor ébredt fel, amikor Klára határozottan megrángatta. Tibor kikérte magának, hogy Klára ilyen durván ébresztette fel, Klára meg azon volt kiakadva, hogy nem foglalkozik a gyerekkel. Aztán mindenféle múltbeli sérelmeket egymás fejéhez vágtak. A gyerekek ismerték már a műsort, nagyjából ugyanazok a mondatok hangzottak el, ezért unalmukban szinte az összes könyvet leborogatták a polcokról, Janka büszkén olvasta fel Gáspárnak a címüket, mintha már mindegyiket olvasta volna, és most bemutatná becses könyvtárának ritka darabjait. Kláráék akkor fejezték be a veszekedést, amikor Gáspár hangosan felordított, hogy éhes. Este, lefekvés előtt, amikor az anyjával a fürdőszobában voltak, Janka elmondta, hogy lát egy fekete férfialakot mászkálni a lakásban, és hogy ez a férfi át tud menni a falon. Klára hitetlenkedő arckifejezéssel hallgatta a kislányát, akinek mindig is élénk volt a fantáziája, de azért furcsa volt, hogy ilyen pontosan le tudta írni az élményét, úgy tűnt, mintha valóban megtörtént volna vele. Klára mégis azt mondta neki, hogy biztos csak álmodott és hogy hét éves gyerekeknél megesik, hogy olyasmit látnak, ami nincs. Aznap éjjel az alak újra megjelent, most a két ágy között állt, Janka és Gáspár fejénél. Úgy aludtak, hogy az ágyakat a fal mellett fejjel egymás felé fordították, így a fejbúbjuk majdnem összeért. A sötét alak aznap éjjel közöttük állt. Az volt az utolsó éjszaka, amit abban a szobában töltöttek. Mivel Gáspár folyamatosan sírt a gyerekszobában, és Janka sem akart soha ott lenni, a kisszoba tároló helyiséggé alakult át. Janka sokszor látta még a fekete alakot, de nem merte elmondani az anyjának, mert úgysem hinne neki. Biztos volt benne, hogy az a halál, és őt követi, csak még nagyon kicsi, ezért nem viszi magával. Úgy érezte, mintha egy jégcsap fúródna a mellkasába, minden egyes alkalommal, amikor meglátta. Klára egyszer megkérdezte Jankát, hogy látta-e azóta a fekete embert, de azt válaszolta, hogy nem. Nem akarta, hogy azt higgyék, dilis, és esetleg orvoshoz kelljen mennie, mint az egyik osztálytársának, akinek beteg lett az anyukája, ezért neki minden repedést, amit látott, meg kellett érintenie, hogy meggyógyuljon. Különben is, jobban zavarta, hogy az apja és az anyja folyton veszekednek, és különköltözésről, meg válásról beszélnek. A következő albérletbe Tibor már nem is ment velük. Miután beköltöztek az új lakásba, Klára visszament az előző tulajhoz, Ica nénihez, hogy átadja a kulcsokat. Mindent rendben találtak az üres lakásban, visszakapták a kauciót, már a gangon voltak, amikor Klára egy hirtelen ötlettől vezérelve megkérdezte, hogy történt-e valami rendkívüli ebben a lakásban. Ica néni nem értette, hogy miért kérdezi ezt. Klára elmondta, hogy a gyerekek nagyon rosszul érezték magukat itt, különösen a kisszobában. Igen, válaszolta Icuka, a nagyapja pont abban a szobában lett öngyilkos, felakasztotta magát. Az ajtóban lógott, amikor rátaláltak. Klára szótlanul állt egy darabig, aztán elköszönt, és gyorsan otthagyta ezt a tragédiákkal sújtott lakást, ahol a házassága tönkrement. Úgy döntött, nem fogja elmondani, amit megtudott, jobb az egészet elfelejteni, meg hogyan is beszélhetne egy hét éves kislánnyal az öngyilkosságról. Különben sem volt biztos benne, hogy a fekete embernek és az öngyilkos nagypapának köze van egymáshoz. Janka csak sokkal később tudta meg, hogy mi történt, és biztos volt benne, hogy a fekete alak Ica néni nagyapja volt. Talán, ha akkor megtudja az igazat, nem húzza a fejére a paplant minden éjszaka, hogy majdnem megfullad. Talán. Egyet biztosan tudott, hogy öngyilkos nem lesz sosem.
415 Megtekintés
13 Perc