nonverbális, szigetmonos
tor, tizenkilenc március öt,
kedd, erdőben ér véget az
út, az áruló pénze koppan
a fogadók asztalán, kút mé
lyén kavarog álmosan
hömpölygő homály, érde
kes, de nem ez a megfele
lő kifejezés, engedelmes
czellafalak őrzik a nő
olyasféle, pócs
megyer, tizenki
lenc március hat,
szerda, miként a
gyermek a valóság
miatt, fekete és
fehér érzelmek kö
zött, czigányokkal
barátkozott a tes
te, elsírja magát
a lehetősége, mert
a bot végére ma
dzagot kötött, já
tékhal szájában véd
hetetlen matt, esik
reménytelen, pócsmegyer, ti
zenkilenc március kilenc,
szombat, már csak a megszü
letettek czibálhatják meg a
csönd hangalakját a víz a
latt, a név, ami valami másnak a jele, a sötétséget el
nyeli, be kell kapcsolni a
szégyent és a tévedést, a kö
vetkező évszak elmarad, ám
ezt a hiányt pótolja majd
hiánytalanul a hiánypótló
