Tompa szavak egy félresikerült szekszárdi útról

fonnyad az idő s csak növekszik a káosz 
már nem csak az út: a gondolat is sáros 
de ne legyen a dal fájdalmas merengő 
üldözzön titkával inkább egy sereg nő 

ez maradt a képlet – így indultam útnak 
s hogy kedvét ne szegjem Garay úrnak 
vettem pár portékát – rómait bizáncit – 
megkérték az árat hisz ez mind hiánycikk 

Szekszárdra egy ócska lovas szekér vitt le 
a kocsis az utast fajankónak hitte 
dupla tarifáért lóbálta az ostort 
(előtte egész nap a kocsmában posztolt) 

nem is talált oda időben a mocsok 
kapott is szidalmat őkelme – most dohog – 
ám sehogy sem akart feltűnni a finis 
cammogtak a lovak elbágyadtunk mi is 

ránk döccent a hajnal – megtorpant a szekér: 
két jószág úgy döntött hogy most végleg megtér 
szerencsénk volt hogy épp Hernádkakra értünk  
szomjúhozott testünk sajgott minden részünk 

megpihentünk csöppet Vass Tibi házában 
megígértem néki nem leszek hálátlan 
ha másnap segít egy új konflist keresni 
amely az országon magát átverekszi 

Szekszárdra elérve felfedtem a fátylat 
késedelmünk csakis a kocsisra szállhat 
regéltem hosszan hogy ne maradjon kétség 
bűnbánón taglaltam minden egyes lépést 

a szégyen szívemben rémmeséket gyártott 
Garay somolygott – került minden pátoszt –
megölelt s azt mondta: megígéri már most 
rólam mintázza majd hősét: Háry Jánost 

Garay levele Tompához

önkéntes száműzetésbe kellett vonulnom 
hogy Szekszárdot elfeledjem 
a távozás előtti napot dühvel ünnepeltem 
s hogy a bánat és utálat örvényéből 
magam kikeverjem 
az utolsó neked írt levelet is 
megsemmisítettem 
néztem ahogy a gyertya megpörköli 
a papírlap szélét 
majd hirtelen lángra kap 
aranylón ragyogtak a tintával írt sorok 
abban a levélben még Szekszárdra hívtalak 
kijavíthatatlan díszletek 
féregrágta gyökerek közé 
de kihűlt a várakozás 
fanyar és hamis a bor illata 
mindent eltapos egy eltévesztett pillanat 
melynek én is csak túlélője vagyok 
– idő kell hogy elszakadjak 
hogy egyszer még visszaálmodhassam 
a mustszagú szőlődombokat 
szétszakított tegnapok örömét 
és elengedjem végre a lány kezét 
ki karjaiban ringatta gyilkosát 

1959-ben született Hajdúnánáson, jelenleg Mátészalkán él. 1982-ben a BGYTF magyar-történelem, 1988-ban a KLTE történelem szakán diplomázott. Tagja a Magyar Írószövetségnek és a Kölcsey Társaságnak. Versei megjelentek többek között a Műhely, az Új Forrás, a Bárka, a Hitel, a Vigília, a Magyar Napló, a Kortárs, a POLÍSZ, a Partium, a Somogy, az Árgus, a Jel, a Tekintet, a Mozgó Világ, a Dunatükör, a Palócföld, az Együtt, a Látó, az Irodalmi Jelen és a Várad hasábjain. Legutóbbi kötetei: Szilánkok (Kráter, Pomáz, 2000), Egy filmszalag vége (Felsőmagyarország, Miskolc, 2002), Fagyöngy és jégcsapok (Kráter, 2005), Átokverte (Magyar Napló, Budapest, 2006), Gyalogáldozat (Kráter, 2007).